Felhasználónév:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

[ ]
[ ]
Felhívás
Kedves Vitorlázórepülő Barátaim,

Az MVSz elnöksége önkénteseket keres a Szövetség céljainak megvalósításához, illetve tovább fejlesztéséhez a Média, Keret, Oktatási, Légtér és Gazdasági állandó munkacsoportjaiba.

Aki szívesen segítene, kérjük küldje jelentkezését az -Email- címre.


A funkciók társadalmi alapon működő megbízatások, az MVSz-nek nem áll módjában semmilyen jutást vagy költségtérítést biztosítani, a nagyon indokolt esetek kivételével (ilyen lehet például, ha a munka elvégzéséhez szükség van valamely eszközre, például számítógépre, amely azonban az MVSz tulajdonában marad).

A jelentkezőnek rendelkeznie kell elsősorban megfelelő motivációval, és az esetleges funkcióhoz szükséges végzettséggel, vagy jogosítással.

- Társadalmi kapcsolatokért felelős és Média Bizottság munkacsoport:
Rozsnyai Gábor, profi újságíró a munkacsoport vezetője. Keresünk mellé olyan, a közösségi médiában is jártas személyeket, akik segítenének a Szövetség ismertségének növelésében. A Facebook csapat tagjai jelenleg Kiss Adrienn (Glidingirl blogger) és Kolos-Lakatos Tamás (Kolos Feri fia, aki az Édesapja fotóit osztja meg), valamint Bujdosó Csaba (aki a pilóta videókat csinálja és osztja meg).
Olyan agilis repülő barátok segítségét várjuk, akik legalább heti 2-3 órát rá tudnak szánni arra, hogy sportunkat különböző csatornákon (közösségi média, illetve a honlapon) keresztül népszerűsítsék és folyamatosan tájékoztassák a közönséget a Szövetség munkájáról és eredményeiről.

- Válogatott Keret munkacsoport:
Szabó Péter Vezetőedző munkáját egyelőre Bartolf Richárd és Vámosi Tomi segítik, de szívesen látunk további olyan agilis sportszakembert akinek van megfelelő versenytapasztalata, motivált, szívesen vállal gyakorlati és elméleti távrepülő készségfejlesztést, és járatos a vitorlázórepülés tervező és kiértékelő szoftverek (pl.: SeeYou) erre a célra történő alkalmazásában.

- Oktatási munkacsoport:
Keresünk adminisztrációt segítő, illetve auditor sporttársat, Vámosi Miklós kiképzésvezető mellé, aki nem csak az országszerte jelenleg 220 növendék képzését 206 oktató és 28 szakmai vezető által biztosító MVSz DTO szervezet képzésvezetője, de az MVSz Oktatási Munkacsoport vezetőjeként minden magyar vitorlázórepülő oktatási és képzési feladatainak koordinációjával és a területhez kapcsolódó érdekképviseletével megbízott képviselője.

- Légialkalmasság fenntartási munkacsoport:
Keresünk repülő mérnöki végzettséggel rendelkező motivált sporttársat, Kiss Gyula és Marosi Krisztián mérnök urak mellé.

- Légtér munkacsoport:
Keresünk jó tárgyalókézséggel rendelkező, a SERA-ban és a magyar vonatkozó jogszabályokban járatos, megfelelően motivált sporttársat.

- Gazdasági és adminisztrációs munkacsoport:
Keresünk motivált, gyorsan dolgozó sporttársakat alapvetően adminisztrációs feladatok ellátására. A csoportba eddig jelentkezett Kruchio Gyöngyi okleveles közgazdász, mérlegképes könyvelő, könyvvizsgáló, illetve Daróczy János úr az MVSz oszlopos tagja.


- Angol-magyar fordító:
Keresünk olyan sporttársat, aki motivált és viszonylag rövid határidővel képes vitorlázórepüléssel kapcsolatos szakanyagok, sajtók fordítására.

2020. október 23.

Az MVSz Elnöksége nevében,
Köszönettel,
Gyöngyösi András Zénó


email valakinek Nyomtatóbarát változat Hír létrehozása pdf formátumban


 
BANKSZÁMLASZÁMAINK
CIB Bank Zrt

HUF:

10700361-43615401-51100005

EUR:

10700361-43615401-50000005

IBAN (SWIFT: CIBHHUHB):

HU92-1070-0361-4361-5401-5000-0005
ADÓSZÁMUNK
19100500-1-41

Közösségi: HU19100500
Támogatóink/Sponsors
Sajtófigyelő
Cikkek, médiaanyagok a vitorlázórepülés világából

Országos rekord 300 km-es hurokpályán (Bagoly beszámolója)

Szombathelyről az Alpokba (Vancsó Ambrus beszámolója)

Gyémánt 500km távrepülés hullámban (Wéber Zsombor beszámolója)

Húsz éves a Lányi Róbert Emlékalapítvány(Lányi Aladár írása)

Hárman a vitorlázórepülő-sport szolgálatában.(Aeromagazin 2018 december)

A világ legyorsabb sebességi rekordja termikrepülésben! Bagoly beszámolója, 2019.01.07.

Afrika és Nemzeti rekord Dél-Afrikában! Bagoly beszámolója, 2018.12.16.

A Magyar Polgári Repülésért 2018 (A Repülni jó írása a díjazottakról)

Túl a 200-as álomhatáron! Bagoly beszámolója, 2017/18 Dél Afrika

És mégis repültünk 1945 - 1947 Mező György írása

Schempp-Hirth gépek ismertetői 2017

Ezermester 1934 április

Tardos Béla írása a hullámrepülésről 1981-ből

Hullámtávrepülés az Alföldön! Bagoly beszámolója

Bagoly reagálása Francois Hersen írására

Flarmradar! Az OGN rendszer kiépítése Magyarországon. (Aeromagazin 2016 július)

Vészelhagyás Namíbiában (Francois Hersen írása)

Amikor a versenyzés fontosabbá válik, mint az életünk

Szatymazi siker: LX Kupa 2016

Hajlékony szárnyakon 1979 Dunakeszi

Gönczi Péter beszámolója az őcsényi EB-ről

Schempp-Hirth bemutatta az új Ventust (Gönczi Péter fordításában)

Bagoly beszámolója a 2014 decemberi rekordrepüléseiről!

Csonka István beszámolója a finnországi VB-ről. (negyedik rész)

Csonka István beszámolója a finnországi VB-ről. (harmadik rész)

Csonka István beszámolója a finnországi VB-ről. (második rész)

Csonka István beszámolója a finnországi VB-ről. (első rész

Vitorlázórepülés közel 100 évvel ezelött

Vajda Ricsi beszámolója mikulovicei magasságrepüléséről 2014.10 hó

Bagoly rekordrepülése 1992-ben!

1600 méterre csőrölni! Nem lehetetlen!

"Hullámok hátán a Mátra felett"
Ugrósdy Marci írása az IHO portálról


Hullámtávrepülés Patagóniában.Bagoly beszámolója

A Magyar Sporttörténelem most íródik! Horváth Linda (MVSz Médiabizottság)

Gönczi Péter: Mérföldkő a versenyrepülők felkészítésében!

Légtérsértések! Szili Sándor levele

A Lányi Róbert Emlékalapítvány története

A honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítése

Búcsú az V. Avas Kupától Varga Ági tollából

Vitorlázórepülés az ötvenes években.(Dr. Jósa Jenő emlékiratai)

Nemzeti és afrikai kontinens rekordok Namíbiában(Bagoly beszámolója)

"Nimbus után Quintus"
Márványi Péter riportja Gönczi Péterrel


Repül a Quintus, az új 23 m-es Schempp-Hirth gép.
(Fotók Gönczi Pétertől)


Heves Megyei Hírlap a Pipis hegyi hullámrepülésről

Nemlétező sportág létező rekordjai! Márványi Péter riportja Daróczy Jánossal

Ifjusági VB 2011. Musbach
Kisnagylaci beszámolói az IHO internetes portál gyűjtésében


Dane Dickinson, Soaring New Zealand:
Az AAT feladat problémái.
Ford: Bauer János (Varió)


Öcsényi hullámrepülés.
Kiss Tibor videója


British Gliding Association: A biztonságos csörlés feltételei Ford. Jánoska Tibor

Beszámoló a Prievidzai VB-ről

Dugóhúzóról ember- és földközelben
1985-ös intejú Daróczy Jánossal


Átesés és dugóhúzó - egy vélemény
Walter Mueller Free Flight Canada
Ford. Rónai Péter


Aerokurier 2009 a Női VB-ről

Sok jó (terep)leszállást
Graham McAndrew
ford: Tóth István


Bolla Marica: "Harcpoétika"


Hogyan éljem túl a vitorlázórepülést
Bert Willing
ford: Vámosi Miklós


ARCUS az új húszméteres Schempp-Hirth vitorlázó repülőgép
ford: Gönczi Péter
Memória használat: 3,287kb